42 vendég | 11 tag | 8 chatel
ThresholdIanus1213IMMORTAL
RionTitkosReenzy
Serial KillerMarinarizojani
Murder DollGaura


10 Mar, 2010 Print PDF
Hammer concerts

 

Örömmel jelenthetjük be, hogy az utóbbi években Európa egyik vezető metal bandájává előlépett, a szervezőkhöz érkezett visszajelzésekben, e-mailekben és különböző fórumokon egyik legtöbbször kért csapat, a svéd Amon Amarth is fellép a májusi csillebérci MetalFesten! Az 1988-ban Stockholm egy elővárosában még Scum néven megalakult, majd a Gyűrűk urában szereplő Végzet hegye után Amon Amarth nevet felvett brigád melodikus death metal dalaiban az északi mitológia, a kereszténység előtti viking világ elevenedik meg. A svéd ötös sosem tartozott a divatos bandák közé, de lemezről lemezre emelkedett az ázsiójuk. Amikor 2006-ban megszületett a With Oden On Our Side című hatodik albumuk, minden korábbinál combosabb és változatosabb dalokkal, már főzenekarként játszhattak fesztiválokon, turnékon, nem ritkán egy viking hajó pontos másával és akciódús csatajelenetekkel erősítve a színpadképet. A legutóbbi lemezük, a 2008-as Twilight Of The Thunder God az eddigi legsikeresebb anyaguk lett, amit a nagy zenekari őskedvenc, a Slayer előtt is bemutathattak Európa-szerte. Az északi tematikájú metal mesterművön olyan vendégek szerepeltek, mint LG Petrov, az Entombed frontembere, Roope Latvala, a Children Of Bodom gitárosa, vagy az Apocalyptica tagjai. A lemez megjelenése óta megállás nélkül turnézó gárda decemberben még Kínába is eljutott, a csillebérci MetalFestre pedig egy újabb amerikai headliner körutat követően érkeznek majd.

 

Olaszország egyik legjobb progresszív death brigádja, a Sadist is résztvesz a fesztiválon! A zúzós témákkal átitatott, technikás, progresszív death metalt játszó genovai Sadist még 1991-ben alakult, és szólókkal  gazdagon tarkított, helyenként progos, jazzes témákkal, bizarr dalszerkezetekkel és keleti dallamokkal kísért brutális zenéjüknek hamar híre ment Olaszország határain túl is. 1994-ben már a Carcass Heartwork turnéján játszhattak, de koncerteztek a Samaellel is, majd a Tribe és Crust albumok sikerének köszönhetően az első olasz fellépőként játszhattak a Wacken fesztiválon 1999-ben. A túlságosan kísérletezősre vett Lego lemez után hosszabb pihenőre vonultak, és csak 2007-ben tértek vissza a  Sadist lemezzel, valamint a régi hangzásvilággal. A csapat új albuma március közepén lát napvilágot Season In Silence címmel.

 



Hozzászólások (0)add comment

Szólj hozzá Te is!
quote
bold
italicize
underline
strike
url
image
quote
quote
Kisebbre | Nagyobbra

security image
Írd be a képen látható karaktereket


busy


.