37 vendég | 13 tag | 12 chatel
NicolZsótiRocker lány
MarinaAvantasiaPeckess
NundzsiiiDühösTörpeBelphegor
To the GallowsDANJOReenzy
laszliel

Új Depi klip - Nincs jobb kor Nyomtatás E-mail
Írta: Dió   
2010-02-06 15:58


Február közepén lesz éppen 10 éve annak, hogy először állt színpadra a Depresszió, azóta 5 lemezt és 2 DVD-t adtak ki, készítettek 13 videóklipet, és a 2009-ben öttagúra bővült formáció túl van már az 500. koncertjén is. Eddigi pályafutásuk során olyan bandákkal játszottak együtt, mint például a Korn, Marilyn Manson, a Motörhead, a Soulfly, az Apocalyptica, a Machine Head, az Ignite, vagy a Fear Factory.
A 10 éves jubileum első eseményeként megjelent a Nincs jobb kor című best of CD, a HammerWorld magazin februári számának exkluzív mellékleteként. A csapat 16 legnépszerűbb dala került fel rá, újramaszterizált formában, valamint 2 régebbi szám újravett változata, és 2 vadiúj tétel. Utóbbiak egyikéhez, a Nincs jobb kor-hoz készült az új klip, méghozzá abban az erőműben, ahol a legutóbbi Halo konzoljáték több felvétele is rögzült, de a Terminator: Megváltás című film egyik helyszíne is itt lett volna eredetileg.
A jubileumi turné február 12-én indul a gödöllői Trafo klubban kerül sor, az országos körút legnagyobb bulijára pedig április 17-én a Petőfi Csarnokban kerül sor.

 

"A 10 éves jubileum fő attrakciója természetesen a rajongókkal közös ünneplés lesz a születésnapi koncerteken. A jubileumi turné nyitóállomására február 12-én kerül sor a gödöllői Trafo-ban, ahol szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt lépett először színpadra a Hartmann Ádám gitárossal kiegészült Depresszió.
 
A fergeteges hangulatúnak ígérkező turnéra a legkedveltebb dalokból álló műsorral készül a zenekar. Az országjáráson hétről-hétre váltakozik néhány szám, hogy azoknak is kedvezzen a csapat, akik több estén is velük ünnepelnek.
 
A turné csúcsbulija április 17-én lesz a Petőfi Csarnokban. A 10 éves jubileumi koncerten extra hang- és fénytechnikával kiegészült show keretein belül győződhet meg mindenki a zenekar élő erejéről, és arról a tűzről, ami egy évtized után is lankadatlanul hajtja őket.
 
A turné vendégei a Rubicon és a Horda zenekarok lesznek.

A turnéval kapcsolatos bővebb részletek megtalálhatóak a Depresszió hamarosan új designnal jelentkező honlapján."
 
 
10 éves jubileumi turné:

02.12. Gödöllő – Trafo Club
02.13. Veszprém – Expresszó
02.20. Eger – Ifi ház
02.26. Kaposvár – Pogó Center
03.05. Kiskunfélegyháza – Rock-tár
03.06. Békéscsaba – Tégla művház
03.12.Debrecen – Lovarda
03.13. Miskolc – Ifi ház
03.20. Tatabánya – Sportcsarnok
03.26. Pécs – Ifi ház
03.27. Dunaújváros – Terminál
04.09. Szeged – Ifi ház
04.10. Szolnok – Olaj Sportcsarnok
04.17. Budapest – Petőfi Csarnok
04.21. Nyíregyháza – Főiskolai Napok
04.23. Szombathely – Oladi Műv.központ
04.30. Győr – PSVMK
 
 
Hozzászólások (2)add comment

Izabella:

>Hali
>Nyíregyházán mégis hol az nem igazán van feltüntetve sehol :s
>előre is köszi a segítséget :)
> Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. ha válaszolnál megköszönném :)
>By Izabella
 
Jelentem!
 
 
2010 03 15
Szavazatok: +0

Borz1990:

Majd a Miskolc-i koncerte elmegyek :D
 
Jelentem!
 
 
2010 02 08
Szavazatok: +0

Szólj hozzá Te is!
quote
bold
italicize
underline
strike
url
image
quote
quote
Kisebbre | Nagyobbra

security image
Írd be a képen látható karaktereket


busy
 


Archívum

Pulzus tehetségkutató I. forduló, Pecsa Café - 2012.02.06. 2012-01-30 19:41 | Moha article thumbnail  Február 6-án, a Pecsa Caféban megrendezésre kerül a Pulzus tehetségkutató első selejtezője, mely a metal és a...rock
+ Teljes cikk
Kilian: Bohém erdő EP - Interjú Jacsó Miklóssal 2012-01-26 08:16 | Moha article thumbnail  Nemrég jelent meg a Kilian zenekar Bohém erdő című EP-je. És, hogy miért ezt a címet kapta? "A Bohém erdő az a hely, ahol...rock
+ Teljes cikk
FIRKIN: "Igyunk pálinkát!" – új lemez és lemezbemutató koncert-show 2012-01-25 20:24 | Moha article thumbnail  Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze “Igyunk pálinkát!” címmel, amely egyben a zenekar első magyar...rock
+ Teljes cikk
Rubicon - Te vagy a válasz 2012-01-25 13:43 | Moha article thumbnail  Mozgalmas 2011-es évet zárt a Rubicon. Különösen az év vége volt eseményekkel teli, hiszen a lemezmunkálatok...rock
+ Teljes cikk
Girlpower 2012! 2012-01-24 12:54 | Moha article thumbnail  Mi egy jó buli receptje? Szép lányok hangos koncertek és szédületes afterparty. Itt mind a három összetevő...rock
+ Teljes cikk
Vulutre Industries –nor- @ Yuk! 2012-01-24 12:42 | Moha article thumbnail  Az idei év első metal fronton igazi különlegességnek számító eseménye a Vulture Industries koncertje Budapesten. A...rock
+ Teljes cikk
Zorall 10! - Születésnapi koncert és jelmezbál 2012-01-23 11:20 | RocketQueen article thumbnail   Minden zenekar életében eljönnek bizonyos fordulópontok. Ez néha jó, néha uncsi, néha pedig marha nagy buli! A 2012. FEBRUÁR...rock
+ Teljes cikk
LIVE ROCK ANIMALS vs. MIGHTY 90's 2012-01-23 11:16 | Moha article thumbnail  Január 28-án, szombat este hatalmas buli készül a Tündérgyárban, a MIGHTY 90's és a LIVE ROCK ANIMALS...rock
+ Teljes cikk
Superbutt – Pont középre 2012-01-19 11:20 | Moha article thumbnail  A neten már látható, a tévében pedig jövő hétfőn debütál a Superbutt új klipje, a Pont középre. A...rock
+ Teljes cikk
lll. Jégtörő fesztivál 2012-01-17 18:05 | Moha article thumbnail  Újra Jégtörő fesztivál! Ahol is 10 zenekar lép fel. Fellép a hírhedt a nem válogatós szavú provokatív...rock
+ Teljes cikk
Jön! Jön! Jön! A IV. Budapesti Hard Rock Farsang! 2012-01-16 10:07 | Moha article thumbnail  Január 27-én immár 4. alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Hard Rock Farsang. Ahogy eddig minden évben, úgy ezúttal is...rock
+ Teljes cikk
Februárban Budapesten koncertezik a Dream Theater! 2012-01-12 12:32 | RocketQueen article thumbnail  A Dream Theater több mint 25 éve műveli, vezeti és szórakoztatja a közönségét. Töretlen sikerükről és...rock
+ Teljes cikk
XIII. VilágVeleje Fesztivál – Fiatal Művészek Kiállítása 2012-01-12 12:18 | Moha article thumbnail  A VilágVeleje Fesztiválokon már a kezdetek óta hagyomány – lévén, hogy összművészeti esemény –,...rock
+ Teljes cikk
Breaking News: A Sziget lett Európa legjobb nagyfesztiválja 2012-01-12 12:10 | Moha article thumbnail  Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a mi Szigetünk lett az első az öreg kontinens legjobb fesztiváljait versenyeztető...rock
+ Teljes cikk
Folk-Rock-Maraton 2012.01.14. Budapest - Dürer Kert 2012-01-11 15:16 | Moha article thumbnail  Január közepén, egy eddig példa nélküli, nagyszabású, két színpados, csak hazai bandákra...rock
+ Teljes cikk
VILÁGVÉGE-ELEJE METAL FESZTIVÁL 2012-01-09 10:07 | Moha article thumbnail  Sokak szerint beteljesedik a maja naptár jövendölése, 2012 végén eljön a világvége, ennyi volt, vége az...rock
+ Teljes cikk
Pulzus tehetségkutató - I. forduló - 2012.02.06. 2012-01-09 09:32 | Moha article thumbnail  Lezárult a jelentkezés a Pulzus tehetségkutatóra. Februárban és márciusban összesen 50 zenekar fog megmérkőzni a...rock
+ Teljes cikk
9. Stagediving Fesztivál 2012-01-05 16:03 | Moha article thumbnail  A 2005-ben indult Stagediving Fesztiválsorozat eljutott a kilencedik alkalomhoz. A szép emlékű Kultiplex-es kezdetektől fogva az volt a célunk a...rock
+ Teljes cikk
Hungarian Ride For a Dime part II. 2012-01-03 14:11 | Moha article thumbnail  2011 december 8-án immár 7. éve emlékszünk vissza minden idők egyik legnagyobb gitárosára, Dimebag Darrell-re. A...rock
+ Teljes cikk
Újévi koncert a Pecsa Caféban! 2011-12-27 14:37 | Moha article thumbnail   A szezon nyitónapján, az év első szombatján a Phlegethon, a Flúg, a Cherokee és a Steroid  ráz majd fel mindenkit a...rock
+ Teljes cikk
A Crazy Mama évzáró bulijai! 2011-12-26 13:21 | Moha article thumbnail  Zárjuk rá minden bajra 2011 ajtaját! Legyen jókedv és ráhangolódás! Bejgli után még két...rock
+ Teljes cikk
.